united_banner

 

MŰSORRENDELÉS:

Tel: 06 1 / 413 00 95
Fax: 06 1 / 413 00 96
Mobil: 06 30 / 94 83 539
E-mail: 
info@koncertszervezes.hu

 

UNITED

 

Az együttes produkciója
a fenti telefonszámon rendelhető meg!

 

Az együttesről:

A United egy magyar könnyűzenei együttes.
Az együttes 1999-ben alakult, Budapesten, az akkor még Acid Company néven koncertező zenekar Orbán Tamás produceri és szövegírói közreműködésével elkészítette első lemezét Az elsőt United néven. 2000-ben ez a lemez Arany Zsiráf-díjat kapott Az év lemeze kategóriában, az album első kislemeze a Nincs ősz, nincs tél pedig Jakab Líra-díjas lett, az albumon megtalálható még a Hófehér jaguár, a Hárman párban is. Ebben az évben zenekar és Orbán Tamás útjai elváltak. 2001-ben jelent meg az együttes második nagylemeze Nap felé címmel, melyen a Hajnalban még a Nap is más című sláger található. Ezért az albumért Arany Zsiráf-díjat kaptak a legjobb popalbum kategóriában. A harmadik nagylemez, a Keserű méz 2002 márciusában. Egy hónappal később Kolta Gergely basszusgitáros helyét Mits Gergő vette át. 2004-ben a boltokba került a negyedik, a Graffiti című nagylemez, melyről két dalt másoltak ki a Mondd méget és a Végső vallomást, melyekből videoklip is készült. A negyedik korong munkálataiban újra segédkezett Orbán Tamás szövegíró, producer. A 2008-ban megjelent, ötödik album a rendhagyó www.united.hu címet kapta, ennek oka, hogy Magyarországon elsőként ez az az album, amelynek teljes anyaga ingyenesen letölthető az együttes honlapjáról és nem a hagyományos cd formátumban adták ki. Az album első kislemeze az Ébredj fel!.

 

 

 

Content on this page requires a newer version of Adobe Flash Player.

Get Adobe Flash player

 

 

 

 

 

 
 

Információ: tel.: 06 / 1 413 00 95 fax: 06 / 1 413 00 96 mobil: 06 30 / 94 83 539 e-mail: info@koncertszervezes.hu